Kedves Túrázók!

Biztosan ti sem mindig csak a természetben szerettek lenni, hanem akár egy jó színházi előadást is szívesen megnéztek, hiszen nem csak a testnek, hanem a léleknek is szükséges egy kis felüdülés.

A Jászai Mari Színház közzétette, milyen előadásokkal készülnek a 2021/22-es évadban. Érdemes időben megvásárolni a bérleteket, hiszen szuper színészek szuper darabokban fognak elvarázsolni bennünket a tatabányai színpadon.

Paolo Genovese

Teljesen idegenek

keserédes komédia

Rendező: Szikszai Rémusz

Nagyszínpad

Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk

Mennyire vagyunk őszinték a barátainkkal? Mennyire a házastársunkkal? Saját magunkkal? Becsapjuk-e magunkat és másokat, életünk aprónak tűnő, jelentéktelen mozzanataitól a legnagyobb, legfontosabb kérdésekig? Hogyan és miért falazunk egymásnak és meddig? Meddig tart egy barátság és meddig a szerelem? Hiszünk-e még bármelyikben vagy csak fenntartjuk a látszatot – mert így kényelmesebb, egyszerűbb, magától értetődőbb az élet? Az igazság kényelmetlen, fájdalmas, néha elviselhetetlen. A Teljesen idegenek, erről szól. Viccesen, öniróniával és főleg szeretettel. Nem ítélkezik, nem kiröhög, sokkal inkább bevon, leleplez és vigasztalni próbál. Már amennyiben vigasz az, hogy egyikünk sem jobb a másiknál…

Nyikolaj Vasziljevics Gogol

A revizor

komédia

Rendező: Fehér Balázs Benő

Nagyszínpad

Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk

„Államukban virult az élet,

naggyá tette a bűn s a vétek!

És az erény, mely a csalást jól

elleste a politikától,

általa megbarátkozott

a bűnnel, és ez hozta, hogy

a legrosszabb sem élt hiába:

tett valamit a köz javára.”

(Bernard Mandeville: A méhek meséje, 1714

Fordította: Tótfalusi István)

Ebben az orosz kisvárosban nincsenek titkok. A kiskapuk, a hálapénzajándékok és a hatalommal való visszaélés minden formája természetes része a mindennapoknak. A városvezetők egymás kezét mosva tartják fent a közhigiéniát. Mindez zökkenőmentesen működik, amíg be nem fut a hír, hogy kormányzati ellenőr érkezett Szentpétervárról. Erre felbolydul a város. A hatalmasok pillanatok alatt próbálják elsikálni hosszú évek mulasztásait és túlkapásait, a megkárosított polgárok pedig felbátorodnak: végre hangot adhatnak sérelmeiknek.

Attól, hogy a bűnösök revizoruknak épp egy náluk is nagyobb szélhámost hisznek, lesz a darab egyedülállóan szórakoztató fricska és másfél évszázada érvényes társadalmi szatíra.

Tasnádi István

Közellenség

zenés uszítás

Rendező: Vidovszky György

Nagyszínpad

Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk

Kohlhaas Mihály, barndenburgi lókereskedő egy csapat lóval a lipcsei vásárba tart, amikor tronkai Vencel várnagya megállítja, és a továbbhaladás zálogaként elveszi tőle két gyönyörű, fekete lovát, azt ígérvén, hogy visszakapja őket, ha majd Kohlhaas kiváltja az utazáshoz szükséges passzust. Miután Kohlhaas megtudja, hogy tronkai Vencel jogtalanul követelt tőle úti okmányokat, visszatér, hogy elhozza lovait, de közben a munkára befogott, kizsigerelt Kanca és Csődör állapota súlyosan leromlik. Kohlhaas jogorvoslatért folyamodik, de kérvénye elvész a korrupt államgépezet útvesztőjében. Tehetetlenségében minden erejét a bosszúnak szenteli: városokat éget fel, kisebb hadsereg gyűlik köré az elégedetlenkedőkből, végül maga Luther Márton is fogadja, hogy jobb belátásra bírja, de Kohlhaas nem enged, és folytatja a küzdelmet az igazáért.

Mindezt Kohlhaas lovainak (a Kancának és a Csődörnek) elbeszéléséből látjuk megelevenedni, akik egy sintértelepen várják az utolsó döfést. Javíthatatlan a világ. Vagy mégsem? Heinrich Kleist kétszáz éve írt története semmit nem veszített érvényességéből.

Czukor Balázs

Vonat elé leguggolni

részben József Attila

Rendező: Czukor Balázs

Kamaraszínház

Anyám szeret.

Jól érzem magam.

Jól érzem magam, mert szeret.

Jó vagyok, mert jól érzem magam,

jól érzem magam, mert jó vagyok.

Anyám szeret, mert jó vagyok.

Anyám nem szeret.

Rosszul érzem magam.

Rosszul érzem magam, mert nem szeret.

Rossz vagyok, mert rosszul érzem magam.

Rosszul érzem magam, mert rossz vagyok.

Rossz vagyok, mert nem szeret.

Nem szeret, mert rossz vagyok.

R.D. Laing

Székely Csaba

10

dráma

Rendező: Guelmino Sándor

Kamaraszínház

Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk

„Amit a legkisebbel tesztek, azt velem teszitek.”

A 10 című darabban tíz sorsot látunk, tíz morális dilemmát, tíz nyilvános „gyónást”.

Tíz élettörténet, tíz szenvedéstörténet, tíz Ecce homo-kép tárul elénk. Íme, az önmagát megkoronázó, önbecsapó ember. Íme, a bűnös, ámde naponta az élettől, saját magától és embertársaitól megkorbácsolt, szenvedő, együttérzésre méltó lény. És íme, a mások tettei, szavai felett ítélkezni bármikor kész ember. Íme, ezek vagytok ti, mindahányan.

És itt van tíz, küszködő, a parancsolatoknak és szabályoknak, a mások elvárásainak és önnön ambícióiknak megfelelni nem tudó ember, akik törvényszerűen elbuknak. Hibáznak, vétkeznek és ezzel öntudatlanul is hatással vannak egymásra. Merthogy a krimiszerűen kibontakozó történetből lassan kiderül, hogy minden mindennel összefügg, a szereplők sorsa hol összefonódik, hol pedig keresztezi egymást, a puzzle-életek társadalomtablóvá állnak össze. És élünk a Remény lakótelepen, egymásra utalva, mégis magunkra hagyatva.

Székely Csaba briliánsan felépített darabjában minden Közép-Európában élő számára ismerős helyszíneken és helyzetekben vizsgálja meg azt a kérdést, vajon meg tudunk-e felelni a Tízparancsolatnak?

Czukor Balázs

Állomás

végjáték

Rendező: Czukor Balázs

Nagyszínpad

Az előadást 14 éven felülieknek ajánljuk

Az előadás egy vasútállomás várótermében játszódik, ahová különböző emberek, különböző sorsokkal érkeznek. Az aznapi utolsó vonatot várják, de a vonat késik, nem is keveset. A váróterem ajtaja rejtélyes okból bezáródik, a telefonok tér ereje elmegy. Vajon mit kezdenek egymással a várakozók, míg a vonat megjön? Más emberként szállnak fel a vonatra a hosszúnak tűnő várakozás és bezártság után? Vagy úgy térnek vissza megszokott életükhöz, mintha mi sem történt volna.

László Miklós

Illatszertár

vígjáték

Rendező: Szikszai Rémusz

Nagyszínpad

Az Illatszertár klasszikus, romantikus komédia, mely a boldog békeidőkben játszódik, Budapesten egy Váci utcai drogériában. Közeleg a Karácsony, mindenki lót-fut, bevásárol. A pilinkéző hóesésen át halljuk a város zaját, a csilingelő villamosokat, az autók tülkölését. A 20-as évek végének Budapestje, a Körút, a sárga villamos, a városligeti jégpályára igyekvő fiúk, lányok boldog nevetése, a csatos korcsolyák, az utolsó gondtalannak hitt évek.

Igazi békebeli illatszertár, ahol nem eladók dolgoznak, hanem boltoskisasszonyok és drogisták, s a megrendelt árut a kifutófiú viszi házhoz biciklin. Az illatszertár tökéletes gépezet, mely a gazdasági válság miatt ritkuló betévedő vevőket a legnagyobb alázattal, tisztelettel szolgálja ki. A kisasszonyok mindig csinosak, frissen fodrászoltak, s szinte egy hallhatatlan keringő légies dallamára mozdulnak. Azt hihetnénk se nekik, se a drogista fiúknak nincs soha semmi gondja, más se foglalkoztatja őket, mint hogy eltalálják a kézkrémben a vazelin helyes arányát.

Pedig igen. Más is jár a fejükben. Szerelmesek vagy éppen szakítanak, csalnak vagy megcsalatnak, álmodoznak vagy éppen elvesztik az álmaikat, illúzióikat, attól függ, kiről van szó. Keserédes színjáték ez, ami egyszerűen szép. Szép a története, szép a világa, még a szomorúsága is szép.

Willy Russel

Shirley Valentine

lírai komédia

Rendező: Ujj Mészáros Károly

Kamaraszínház

A Jászai Mari Színház és a Garázs Színház közös előadása

Mégis mit kezdjen Mrs. Bradshaw ezzel a repülőjeggyel?

Mrs. Bradshaw férjével Liverpool egyik munkásnegyedében él, ahonnan gyermekeik már kirepültek. Ez a nap is ugyanolyan unalmas lehetne, mint a többi, de az asszony egy Görögországba szóló jegyet kap barátnőjétől, ami gyökerestül felforgatja Mrs. Bradshaw életét: meghiúsítja, hogy férje fasírozottat vacsorázzon, sőt arra kényszeríti, hogy szembenézzen fiatalkori énjével, a szabadszellemű, lázadó Shirley Valentine-nal, aki Mrs. Bradshawként mára olyan magányossá vált, hogy élete sorsfordító döntéseit kénytelen a konyhafallal megbeszélni.

Miközben megismerjük a felettébb jó humorú hölgy életét, szóba kerül Sigmund Freud, a Bonbon Ember, valamint a szülési csíkok, mi több, előkerül egy évek óta rejtegetett selyemköntös is. Ha Mrs. Bradshaw úgy dönt, hogy elutazik, vajon képes lesz majd új élményeket gyűjtve találkozni Kolumbusz Kristóffal, hogy elhajózzanak Klitorisz szigetére? Ismét Shirley Valentine-ná válik, vagy napokig a hotelbe zárkózva, a szobafallal fog beszélgetni?

A fentieken kívül még rengeteg minden más is kiderül Willy Russel remekbe szabott, szívmelengető és sziporkázóan humoros sikerdarabjából, melyet Balsai Móni tolmácsolásában láthat a közönség. A darabot fordította és az előadást rendezte Ujj Mészáros Károly, a Liza a rókatündér című film rendezője.