A Megyejáró Hódító Túrák idei utolsó állomása 2019. november 16-án, szombaton volt. Tatabányán a helyi szervezőpartner, a Tatabánya Városi Szabadidősport Szövetség önkéntesei izgatottan várták a túrázókat már kora reggel.

A körülmények nem voltak túl kegyesek a közel 200 résztvevőhöz, hiszen a kora reggeli napsütést hamar felváltotta a borús, esős időjárás.

A rajt előtt dr. Veres Zoltán Komárom-Esztergom megye jegyzője köszöntötte az összegyűlteket, akik a regisztráció után két táv közül választhattak.

A rövidebb, 5 km során az Ipari Skanzent járhatták be a kirándulók, a hosszabbik, 10 km-es túrán pedig a Turul madarat, a Gerecse Kapuja Látogatóközpontot fedezhették fel a túrázók. A legbátrabbak és elszántabbak pedig a 32 méter magas Ranzinger Vince-kilátót is meghódíthatták.

A beérkezés után emléklapot és a kilenc darabos puzzle utolsó darabját kaphatták meg a résztvevők.

Az idei évben zárul a Megyejáró Hódító Túrák rendezvénysorozat, de jövőre újult erővel várunk benneteket. Hamarosan jelentkezünk a részletekkel, addig is legyetek aktívak, töltsétek fel Facebook oldalunkra, merre kirándultatok éppen, hogy tippeket adjunk egymásnak egy-egy tartalmas nap eltöltésére!

Jövőre újra várunk benneteket!