Augusztus utolsó napján Kesztölcre látogattak a Megyejáró Hódító Túra lelkes résztvevői, hiszen a pilisi falu volt a házigazdája a nyár utolsó állomásának.
A Megyejáró Hódító Túrák kesztölci kirándulásán két táv várta a túrázókat: a könnyedebb 4 km-es útvonalon a település látnivalóival és értékeivel ismerkedhettek az érdeklődők, vezetett túra keretén belül.
A hosszabb távon a nagyobb kihívásokat keresők tehették próbára ügyességüket. Nekik 9 km-t kellett megtenniük a vadregényes Postás úton, amelyen nem is olyan régen még igazi postások hordták a leveleket Kesztölc és Pilisszentlászló között. A kirándulók a fáradalmakat félúton a Sasfészek Turistaházban pihenhették ki, ahol vízzel, müzliszelettel várták őket a szervezők. Visszafelé már csak ereszkedett az útvonal, így idősek és gyerekek is könnyűszerrel teljesíthették a maguk elé kitűzött távot.
A célban oklevéllel és a 9 darabos puzzle következő darabjával várták a beérkezőket, akik akár lecsós vaddisznópörköltet is kóstolhattak vagy szemezgethettek a kitelepült helyi termelők kézműves áruiból.
A következő állomás Sárisápon lesz, 2019. szeptember 21-én, amelyre a regisztráció már elkezdődött. Jelentkezni az alábbi felületen tudsz:
JELENTKEZEM A SÁRISÁPI TÚRÁRA