2019. augusztus 3-án, szombaton a Megyejáró Hódító Túrák Bajra érkezett. Ide várták a szervezők – a Tata és Környéke Turisztikai Egyesület és a Duna-Gerecse Turisztikai Nonprofit Kft. – ugyanis a kirándulni vágyókat a túrasorozat ötödik állomására. 

A kedves kis településen alaposan felkészültek a vendégek fogadására. Reggel 8 órakor Popovics György, a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke és Schunder Tibor, Baj polgármestere köszöntötte a megjelenteket. Néhány közös fotó után kezdetét vette a túra. A résztvevők először a Monarchia Bélyeges Tégla Gyűjtők Egyesületének kollekcióját csodálhatták meg, amely a Komárom-Esztergom Megyei Értéktárnak is része. A tulajdonos, dr. Herczig Béla érdekes és színes előadásban osztotta meg a kirándulókkal a téglákészítés és a címeres téglák kialakulásának történetét. 

Az út ezek után a Szőlőhegy irányában folytatódott, ahol egy rövid pihenő után kezdetét vette az emelkedő, amely a keresztút mellett vezetett végig. Az emelkedő tetején, a körtemplomnál újabb frissítőponton pihenhettek a túrázók, ahol tombolát is húzhattak. Innen kétfelé ágazott az út: a kisebbik  táv a Szőlőhegyet megkerülve ért vissza Bajra, a nagyobbik pedig Vértesszőlős irányában folytatódott tovább. Bármelyiken is indultak el a kirándulók, gyönyörű természeti környezet fogadta őket. A következő frissítőponton izgalmas kihívással készültek a szervezők: labdával kellett ledobni egy klasszikus, konzervdobozokból álló piramist, külön jutalom járt a sikeres teljesítésért. Az út során még a Stróbl Pincébe is betérhettek egy kis kóstolóra, majd az utolsó megálló a Borboléta Pincészetben volt, ahol isteni mentás limonádéval, házi lekvárral és helyi borokkal kínálták meg a megfáradt túrázókat. 

A befutóban a tombolák nyereményeivel, névre szóló oklevéllel és a Megyejáró Hódító Túrák kilenc darabos puzzle következő részével várták a teljesítőket. Egy finom gulyás ebéd után minden résztvevő elégedetten távozott.

A túrasorozat következő állomása 2019. augusztus 31-én, szombaton Kesztölcön lesz, ahová az alábbi linken már lehet regisztrálni:

REGISZTRÁLOK A KESZTÖLCI TÚRÁRA